TŰZGÁTLÓ ajtók, kapuk

A tűzgátló ajtók megoldást kínálnak minden olyan esetben, ahol a nyílászáróknak meghatározott tűzgátlási értékkel kell rendelkezniük. Jellemzően olyan garázsokban, kazánhelységekben, valamint középületekben és ipari létesítményekben kerülnek beépítésre, ahol a tűzgátlási képesség hatósági előírásként felmerül. Tűzgátló ajtóink rendelhetők német (DIN) és osztrák (ÖNORM) szabvány szerinti méretrendben, valamint egyedi méret szerint is. ÉMI megfelelőségi tanusítvány szerint igazoltan képesek a tűz pusztító erejét 30, illetve 90 percig feltartóztatni. A tok és az ajtólap egyaránt sajtolt acéllemezből készül, betétszerkezete speciális tűzgátló térkitöltés. A pántok szintén acélból készülnek, melyek robosztus kialakításuk révén a fokozott mechanikai igénybevételeknek is képesek ellenállni, az önműködő zárásról szárnyanként rugóspánt gondoskodik. Jellemzően tele kivitelűek a tűzgátló ajtólapok, de rendelhetőek a szerkezet tűzállóságával összhangban lévő PROMA üvegezéssel is.
A tűzgátló tolókapuk kiváló műszaki lehetőséget biztosítanak olyan nagyobb garázsok, parkolóházak, vagy ipari létesítmények tűzszakasz lezárására, ahol már egy kétszárnyú tűzgátló ajtó méretbeli szempontoknak nem felelne meg. Mozgatásuk történhet mechanikus súlymotorral vagy elektromotorral egyaránt, vezérlésük tűzjelző rendszerbe integrálható.

HANGGÁTLÓ beltéri ajtók

Alkalmazásuk javasolt olyan lakó- és középületekben, ahol az adott helyiségben keletkező zaj egyéb helyiségektől történő elszigetelése (pl. iskolák, sportcsarnokok, ipari létesítmények esetében), vagy az akusztikai szempontú intimitás megőrzése a cél (pl. irodák, orvosi rendelők, stb). A hanggátló ajtók megjelenésükben többnyire azonosak a minősített hangszigetelési értékkel nem rendelkező ajtókkal, a szemmel látható különbség legfeljebb a tömítések számában nyilvánul meg. A hanggátlási érték 32 - 44 dB (Rw,P) között választható, igény szerint. A hanggátló ajtóelemeket a felhasználói oldalon elvárt akusztikai értékek 100%-os teljesíthetősége érdekében az erre szakosodott műszaki minősítő intézetek szigorú laboratóriumi vizsgálatok keretében osztályozzák. A hanggátló ajtólapok betétszerkezete rendszerint speciális tömör faforgácslap, melynek vastagsága és összetétele a hangszigetelési érték szempontjából meghatározó. A különleges betétszerkezet az ajtólap súlyát jelentős mértékben megnöveli, ezért minden ilyen esetben műszakilag indokolt és szükséges nagyobb teherbírású ajtópántok alkalmazása. Az ajtólapok alsó részébe nútba szerelt SCHALL-EX padlótömítés (automata küszöb) kerül, mely az ajtó becsukása során rugalmasan zárja a padlófelület és a szárny közötti működési hézagot.

NEDVESTÉRI ÉS VIZESTÉRI beltéri ajtók

A nedvestéri ajtókat ajánljuk minden olyan környezetbe, ahol az ajtólapok esetenként felfröccsenő víz hatásának vannak kitéve (pl. közösségi mosdók). Az ajtólapok keret- és betétszerkezete a nedvességtől tökéletesen el van zárva, viszont ezek a szerkezeti elemek nem vízállóak. Az idő előtti korrózió elkerülése érdekében javasolt rozsdamentes anyagú zár és pántok választása.
A vizestéri ajtók teljesen vízállóak, olyan létesítmények (pl. uszodák, közös zuhanyzók) ideális nyílászárói, ahol számolni lehet az ajtólap vízzel vagy koncentrált vízpárával való tartós és folyamatos érintkezésével. Szerkezetük teljes egészében vízálló anyagokból épül fel, vasalati elemeik minden esetben rozsdamentes anyagúak. Hosszú távon károsodás nélkül ellenállnak akár a termálvíz agresszív korrodáló hatásának is.

KLÍMAOSZTÁLYOS beltéri ajtók

Alkalmazásuk indokolt olyan helyiségek között, ahol a hőmérséklet- és a páratartalom különbség miatt egy normál ajtólap már nem lenne képes ellátni feladatát- azaz meggörbülne, elvetemedne. Javasolt beépítésük lakóépületek esetében pl. fűtött közlekedőtér és fűtetlen garázs-, vagy pincetér közé. Az ajtólapok - klímaosztály-besorolástól függően - furatolt faforgácslap vagy tömör faforgácslap betétszerkezettel készülnek, a lapszerkezet hygrotermikus stabilizálásáról pedig borítólemezként préselt alu-farost lezárás gondoskodik. Műszakilag indokolt esetben az ajtólapba acél zártszelvény kereterősítés is beépítésre kerül. A megnövekedett szárnyterhet a megerősített pántok biztonsággal hordozzák. A lakótérben elhelyezett egyéb beltéri ajtókéval azonos felülettel elkészíthetők.

SUGÁRZÁSGÁTLÓ beltéri ajtók

Ritkán ipari, gyakrabban egészségügyi létesítményeknél (pl. röntgen vizsgáló helység) kerülnek beépítésre. A sugárzásgátló ajtólap borításaiba, valamint a tokba épített ólomlemeznek köszönhetően képesek a röntgen- és gamma sugarak továbbterjedésének biztonságos megfékezésére, árnyékolására. Készülnek 1mm, valamint 2mm ólom-egyenértékű sugárzásvédelemmel. Jellemzően sajtolt acéltokkal kerülnek szállításra, de rendelhetőek utólag szerelhető fa tokszerkezettel is. Beépítésük a jelentős szerkezeti tömeg miatt nagy körültekintést és különleges rögzítéstechnikát követel meg. A belső tér egyéb ajtóinak megjelenésével összhangban a felület festett, furnérozott, vagy fautánzatú felületek széles kínálatából választható.


Időpont egyeztető személyes találkozóra

<< vissza